és ilyen egy sikoly rózsaszín szájból
a tarkódra ömlő hazug szózuhatag és a
mézbe mártott förtelmes suttogások is
s ha elvesznek a dallamok a fuvolából

mert például ilyen ha üres lesz kezem
a falon folt mutatja fényképed helyét
ha illatod kikopik szakadt párnánkból
mert például elveszett rég a szerelem

de rejtegetem fülemben még a hangodat
ujjlenyomatodat nézem az ablak sarkán
egy kanyargós hajszáladat megtaláltam
és most azt csókolom s érzem a szádat

csak ne hallgatna a négy fal! csak ne

 a csönd

elhallgatnak a légkalapácsok
és mosolyognak a kerek kövek
a repülők suttogva beszélgetnek
a pisszegő varjakkal
leállnak az autók motorjai
hogy uzsonnázzanak a fedél alatt
és a földre hulló üvegek
rásimulnak a beton rücskeire
a játszótereken hintáznak
a néma homokszemek
elnyúlva fekszik a szél
a házak penészes tövében
és a bakancsok leülnek a lépcsők
aljára

csönd

hallgatsz

arcomon dübörögve masírozik
két könnycsepp

[én tudom...]

én tudom
a föld száguldva dőlve
veszi a kanyart
és elsuhannak a fák
a vonatablak tükrében

néha én is velük száguldok
vissza

én tudom
hogy a hangya szelíd
fején kétoldalt a választék

simítsd meg

és erős a vára
(a mi istenünk)

és sír a lepke ha
jön az este
én tudom én tudom
árnyam hallgatag
kapaszkodik belém

és gyáván mögém bújik
ha öklével nekem esik
a fény

és a jég a jég
talpam alatt csak mosolyog
és mozognak alatta az üres
szó-buborékok

és azt is tudom
hogy tegnap csendben
aludt a hold mint jóllakott
kerek folt

és mellette ültek mind
a csillagok

csak azt nem tudom
hova tűnt a szikra
szemedből

hűvös az éjszaka gyere be

[túl sok...]

túl sok a kérdés
lógnak körben
az esőcseppeken

(a válasz felfelé száll - tudod)

túl sok a könny
szempilládon
ugrál a villanófény

(és elveszett a nevetés)

túl sok a félelem
átszaladnak
a kereszteződésen

(a csíkokat ellopta az idő)

és túl sok az árnyék
elgázolt tetemek
a szoba sarkában

de te ne félj
fejedet szorítsd
pulzáló mellemre

két kezemet majd én felemelem
és megadom magunkat
szótlanul

szememben viszem...

(ültem a parkban

vén szél
szalad körbe a fűszálakon
a nyárfa nyájasan köszön a rigónak
csevegő porszemek vállamon

a nap
meztelen arcát homoktükörben látom
a sárga pitypangok viccet mesélnek
trécsel két szőke nő az ágon)

(elindultam haza

az útra
sikongva pottyan két vakolat
fonóst játszanak a féknyomok
és az öreg kémény bután bólogat

nevet
egy lány mert leesett a csók
a kirakatok bölcsen bólogatnak
és odébb cikáznak a járdán a hajók)

szememben neked viszem a csodát
várj meg
mindjárt hazaérek

szökőkút

a szökőkút pont olyan volt mint
tegnap csillant a kelő nap a víz
fenekén egy érme megvillant és az
árnyék lassan odébb kúszott egy
fa tükörképe rezdült hullámozott
- a távolban kislány hullahoppozott
az ágon ült egy csillogó szemű vörösbegy

a szökőkút pont olyan volt mint
múltkor csillant a déli nap a víz
fenekén mohás érme kontúrja és az
árnyékban elúszott pár levél egy
fa tükörképe a vízen bukdácsolt
- az úton egy nő hajából furulya szólt
a járdán keringőt táncolt a kis vörösbegy

a szökőkút pont olyan volt mint
azelőtt csillant a lehunyó nap a víz
fenekén alszik a márvány és az
árnyék a vízre hajolt komótosan egy
fa tükörképe remegve zokogott
- a kútnak dőlve egy öreg nő szundított
a káván állt s csendben nézte a vörösbegy

Az oldalon található mûvek, szerzõi jogvédelem alatt állnak. Bármilyen formában történõ felhasználásuk, csak a mûvek szerzõjének elõzetes engedélyével történhet.